Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Helyszíni közvetítés a Titanicról
Aki hajlandó kedden hajnali háromkor bekapcsolni a televízióját és ráhangolni a National Geographic televízióra, az élő közvetítést láthat a Titanic fedélzetéről, 3658 méter mélységől az Atlanti-óceán fenekéről. Robert Ballard, aki 1985-ben felfedezte a az óceánjáró roncsait, most visszatér, hogy felmérje a hajó állapotát: a Titanicot nem csak a természet erői pusztítják, hanem a mohó emberek is, akik jókora vagyont gyűjtenek a kegyhely feldúlásából és kirablásából.
Még a víz felett  
"Visszatérés a Titanicra" - ez a címe a hajnalban látható, példa nélküli élő közvetítésnek "az elegáns idős hölgyről", aki immár több mint 92 éve nyugszik az óceán fenekén. (Az angol nyelvben a hajó "nőnemű".)

Dr. Robert Ballardnak 1985 őszén sikerült felfedeznie a legendás hajó nyughelyét, s most, csaknem húsz évvel később, újra hosszabb látogatást tesz a hajón, hogy felmérje annak állapotát. Az amerikai NOAA - az Országos Oceanológiai és Légkörkutató Igazgatóság - ugyanis tudományos alapossággal akarja felmérni a roncs riasztó és egyre gyorsabban romló állapotát.

A Titanic sorsa ugyanis fordulópontot vett. Nem csak a természet erői rombolják kérlelhetetelenül a hajót, hanem a velük immár versengő emberi mohóság is azzal a veszéllyel fenyegeti, hogy végleg magába omlik és immár valóban örökre elnyeli az óceán.


Végtelen történet

A Titanic legelső útjára indult nagy-britanniai Southamptonból az Egyesült Államok, New York felé, amikor New Foundland közelében jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Mivel az építők nem szerelték fel elegendő mentőcsónakkal, mintegy 1500 embert megölt a jéghideg víz.

A tragikus történet szinte minden részletét ismerjük már, filmek sokasága készült a Titanic pusztulásáról, a róla szóló könyvek pedig könyvárat töltenének meg. Mégis, az embereket mind a mai napig foglalkoztatja a dráma és a hozzá kapcsolódó emberi sorsok.


Az első merülés

Amikor Robert Ballard - aki eredetileg geológus, de régóta foglya a tenger mélyén heverő roncsok és históriák világának - 1985-ben megtalálta a Titanicot a csaknem 4000 méteres mélységben, úgy vélte, sírhelyet fedezett fel, amelyet megbolygatni nem szabad.

Így annak idején nem is rögzítette a roncshoz fűződő jogait, amelyek pedig, mint a nemzetközi vizeken fellelt roncsok felfedezőjéhez, megillették volna. Ballard 1986 júliusában visszatért "az elegáns idős hölgyhöz", de csak azért, hogy dokumentálja a hajó állapotát és újabb adatokkal járuljon hozzá a Titanic elsüllyedésésének okaihoz.

Ballarad semmihez nem nyúlt, semmit nem hozott el a hajóról, hanem egy emléktáblát helyezett el rajta: ezen a felirat megállapította, hogy a Titanic a holtak emlékhelye, amelyet senkinek nem szabad megzavarnia. A holtak nyugodjanak békében.

Ő úgy véli, hogy bárki, aki megzavarja a Titanic nyugalmát, olyan, mint aki a Pearl Harborban elsüllyedt Arizona, vagy éppen Gettysburg holtait zaklatná. Ballardnak semmi kifogása nincs a látogatók ellen - de az erősen dühíti, hogy a Titanicot pénzéhes emberek kirabolják.


A Titanic, mint üzlet

Már 1987-ben alakult egy amerikai társaság, amely "mentőexpedíciói" során porcelánt, ékszert és használati tárgyakat hozott a felszínre. A társaság kiállításokat szervezet, mígnem az egész gazdasági vállalkozás kizárólagos jogát egy amerikai bíróság az RMS Titanic nevű vállalatnak ítélte. Az idők során több mint 6 ezer tárgyat hoztak felszínre a Titanicról.

A vállalkozók igyekeznek mindezt régészeti, feltáró munkának beállítani. Csakhogy a szakértők szerint ennek semmi köze a régészethez: 1912 még "velünk van", ismerünk minden tárgyat, amelyet akkor használtak, ismerünk minden részletet, még a hajó tervrajzát is, nem beszélve sokkal apróbb tényekről.
Ballard szerint nemrég egy pár hi-tech tengaralattjáróban a Titanic fedélzetén tartotta esküvőjét.


Újrafelfedezés

A visszatérés célja most a hajó állapotának rögzítése, alapos feltérképezése távolról irányítható tengeralattjárókkal. Ezek a járművek rendívül nagy felbontású kamerákkal, adatérzékelőkkel lesznek felszerelvbe. Utóbbiak mérik víz minőségét, az áramlatokat, az oxigéntelítettségét.

Ballard azért aggódik, mert a roncsok természetes pusztulását alaposan felgyorsítja az emberi beavatkozás. A hatalmas nyomás, a hideg, sós tengervíz, az áramlatok és a baktériumok "eszik" a Titanic vasszerkezetét. Csakhogy az emberi beavatkozással újabb baktérimumok jelennek meg, a látogatók hajói néha nekiütődtek a szerkezetnek, a tárgyak fellelésére használt vízágyúk bolygatják a roncsokat. Úgy hírlik, a Titanicot úgy beszemetelték, mint a Mount Everest csúcsát.

Ezért végzi három tengeralattjáró május 30-a óta a hajó feltréképezését, hogy aztán az adatokat a tudományos kutatóintézetek rendelkezésére bocsássa. Erről a munkáról tart sajótértekezletet Robert Ballard kedden reggel hajnali 3-kor egy olyan hajó fedélzetéről, amely éppen a Titanic fölött helyezkedik el. A sajóértekezlet része a Titanicról először élőben sugárzott képek bemutatása.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nufev97

(Kobew16, 2018.12.16 05:44)

http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=22483&qa_1=como-posso-comprar-visiren-gen%C3%A9rico-com-frete-gr%C3%A1tis-brasil http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/urispas-flavoxate-200mg-comprar-gen-rico-sem-receita-medica http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-do-tada-tadalafil-60mg-de-forma-segura-rep-blica http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/almaximo-sildenafil-citrate-130-mg-comprar-sin-receta-ahora-usa http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/man-axcio-order-safely-how-to-buy-tadalafil-safely http://question.hamrahmorabi.ir/index.php?qa=165406&qa_1=generique-androz-achat-sildenafil-citrate-sildenafil-citrate http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/comprar-sildara-gen-rico-pela-net-brasil http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/acyclovir-order-safely-buying-acyclovir-over-internet http://opencu.com/profiles/blogs/order-generic-siagraa-50-mg-online-where-to-buy-sildenafil http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/orlistat-120mg-donde-comprar-r-pido-usa http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=22838&qa_1=comprar-doxepina-quanto-internet-brasil-pre%26%23231-doxepina http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/elonza-120mg-comprar-env-o-libre-chile-onde-comprar-o-medicamento http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/talys-10-mg-en-ligne-acheter-livraison-discrete-talys-livraison http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/duloxetina-puedo-comprar-barato-honduras http://bobford.ning.com/profiles/blogs/viagra-200-mg-en-ligne-baisse-prix-meilleur-site-vente-sildenafil http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/order-tadlis-online-tadlis-tablets-to-buy-online http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-ohay-60mg-entrega-r-pida-colombia-ohay-40-mg-sin http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-duraviril-25mg-con-seguridad-nicaragua http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/ribavirina-200mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-r-pido-el http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-gen-rico-de-adcirca-40-mg-entrega-r-pida http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=18794&qa_1=realizar-pedido-tagra-receta-seguridad http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/comprar-ciavor-diario-60-mg-gen-rico-sem-receita-medica-na http://gennethub.com/blogs/1374/10194/comprar-ah-zul-sildenafil-citrate-100mg-generico-envio-24h-pela http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/order-vigain-120mg-on-sale-buy-vigain-bournemouth http://www.facecool.com/profiles/blogs/ziprasidone-20mg-comprar-sin-receta-env-o-libre-chile http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-labsamax-sildenafil-citrate-sin-receta-de http://socialchangesa.com/blogs/post/44779 http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-finasteride-1mg-generique-en-ligne-baisse-prix http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/meilleur-site-pour-achat-bifort-150-mg-moins-cher-bifort-200mg http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/viasil-150-mg-como-posso-comprar

Zuyeg02

(Oxusa07, 2018.12.15 12:21)

http://ask2learn.com/?qa=7196/fanciclovir-comprar-urgente-rep%C3%BAblica-federativa-brasil http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/alivher-generique-sur-le-net-achat-commander-du-alivher http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/sideral-150-mg-comprar-urgente-m-xico http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/clomifeno-25mg-comprar-gen-rico-mais-barato-pela-net http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/cheap-tranky-120-mg-order-online-has-anyone-ordered-tranky-online http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/blupill-150mg-onde-comprar-gen-rico-com-garantia-pela-net-rep http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/vogira-120-mg-donde-puedo-comprar-sin-receta-urgente-puerto-rico http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-do-viasil-25-mg-forma-segura-on http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/prescofil-100mg-comprar-sin-receta-con-seguridad-estado-libre http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/ovral-vrai-pas-cher-acheter-paiement-visa-acheter-ovral-0-3 http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/faro-viga-vrai-bon-prix-achat-sans-ordonnance-sildenafil-citrate http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-viagra-sin-receta-con-seguridad-us-viagra-150mg http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/order-low-price-bromocriptine-2-5mg-can-i-order-parlodel-quick http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-sitrepa-sildenafil-citrate-150-mg-online http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/meriday-bon-marche-et-livraison-rapide-ou-acheter-du-vrai-meriday

Jecej57

(Xegit06, 2018.12.14 16:24)

http://ggwadvice.com//index.php?qa=52921&qa_1=sildamek-marche-securise-acheter-sildamek-femme-luxembourg
http://www.taffebook.com/blogs/1663/8605/para-comprar-cefaclor-barato-puerto-rico-cefaclor-cefaclor-250
http://bioimagingcore.be/q2a/51081/etoricoxib-comprar-farmacia-medicamentos-rep%C3%BAblica-ecuador
http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-dutasterida-0-5-mg-sin-receta-en-internet-us
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/apodefil-donde-puedo-comprar-urgente-per-comprar-sildenafil
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/order-fildlata-130-mg-online-how-to-purchase-sildenafil-citrate
http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-espironolactona-env-o-r-pido-comprar-aldactone
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/discount-ciafil-60-mg-order-online-how-to-order-tadalafil
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/suprax-cefixime-como-puedo-comprar-urgente
http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-vasifil-50-mg-gen-rico-entrega-em-24-horas
http://sn.ras.ru/index.php/blogs/1115/50897/xpandyl-bon-prix-et-site-fiable
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/loperamide-commander-acheter-loperamide-pays-bas
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/ziprasidone-40mg-como-comprar-mas-barato-puerto-rico
http://www.themindbook.org/nmp/blogs/post/566
http://bricolocal.com/profiles/blogs/lithium-carbonate-300mg-en-ligne-bas-prix-commander-livraison
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/o-commander-cialis-tadalafil-10mg-acheter-cialis-pharmacie
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/buy-zoltan-buying-zoltan-online-legally
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/etinilestradiol-norgestrel-ovral-0-3-mg-como-comprar-entrega-r
http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-wavegra-25mg-urgente-chile
http://foodtube.net/profiles/blogs/silderec-sildenafil-citrate-25mg-donde-comprar-sin-receta-en
http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-gen-rico-ciavor-tadalafil-sem-receita-on-line
http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/tantrix-sildenafil-citrate-120-mg-comprar-com-garantia-na
http://explicitty.com/blogs/2279/41754/asendin-como-comprar-sin-receta-con-garantia-espana-comprar-a
http://wu-world.com/profiles/blogs/meilleur-site-achat-nevirapine-site-fiable-acheter-viramune
http://foodtube.net/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-blupill-sildenafil-citrate-de-forma
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-ciavor-diario-de-forma-segura-online-rep
http://webhiveteam.com/demo4_chameleon/blogs/2774/54825/onde-comprar-generico-amitriptyl
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/escitan-sildenafil-citrate-comprar-envio-rapido-na-internet
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/o-commander-du-vizarsin-sildenafil-citrate-original-achat
http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-viagra-sildenafil-citrate-en-ligne-au-rabais-avec

Liyug92

(Fitox49, 2018.12.08 21:17)

http://www.facecool.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-viagra-25mg-gen-rico-e-quanto-custa-on
http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/tarim-sildenafil-citrate-sur-le-net-au-rabais-commander-tarim
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/diamox-acetazolamide-comprar-sin-receta-fiable-espa-a-comprar
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/adalat-20-mg-o-achat-pharmacie-adalat-prix-de-vente
http://answers.codelair.com/22390/commander-en-ligne-re-zoom-re-zoom-achat-maroc
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-sessograh-sildenafil-citrate-sin-receta-en
http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-escitan-sildenafil-citrate-buen
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-de-vasotec-frete-gr-tis-brasil
http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-methocarbamol-gen-rico-r-pido-via-internet-brasil
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/blupill-100-mg-comprar-gen-rico-urgente-pela-internet-brasil
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/recherch-actine-glipizide-prix-du-actine-10
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/comprar-gen-rico-refren-sem-receita-online-brasil-venda-de
http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=68342&qa_1=achat-discrete-myambutol-400mg-bas-prix-acheter-myambutol
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/comprar-mometasona-elocon-5mg-gen-rico-barato-online-brasil
http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/comprar-virineo-sildenafil-citrate-gen-rico-envio-48h-na-internet
http://answers.codelair.com/23249/farmacia-online-donde-comprar-generico-panadol-entrega-r%C3%A1pida
http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/cialis-tadalafil-40mg-donde-puedo-comprar-al-mejor-precio-rep
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/order-sildaflow-no-prescription-sildaflow-buy-best-place-online
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-rozgra-sildenafil-citrate-100mg-en-ligne-pas-cher
http://wu-world.com/profiles/blogs/achat-de-sexigra-130-mg-pharmacie-en-ligne-france-sildenafil
http://football.ning.com/profiles/blogs/olvion-200mg-order-can-i-order-sildenafil-citrate-no-rx
https://www.loosemusicent.com/blogs/1134/12793/comprar-generico-lidera-barato-uruguay
http://answers.codelair.com/21108/farmacia-online-comprar-generico-dutasterida-receta-barato

Dafin57

(Hoqiz96, 2018.12.08 13:09)

http://mehfeel.net/mehfeel/blogs/post/76417 http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-zyad-60-mg-e-quanto-custa-on-line-brasil http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/tonafil-130mg-order-safely-where-to-buy-tonafil-no-prescription http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/order-cheap-virineo-200mg-where-to-purchase-sildenafil-citrate http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/lomefloxacina-400mg-como-comprar-online-us http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/selerup-como-puedo-comprar-env-o-libre-el-salvador-comprar https://www.newworldtube.com/blogs/post/46784 http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/meilleur-site-pour-acheter-cialis-tadalafil-cialis-belgique-forum http://www.prds66.fr/profiles/blogs/cheap-omnicef-300mg-buy-online-omnicef-online-no-prescription http://www.1friend.com/blogs/2844/15428/prazosina-comprar-en-una-farmacia-en-linea-confirmacion-rapida http://whazzup-u.com/profiles/blogs/comprar-adcirca-60-mg-online-no-brasil-tadalafil-generico-melhor http://property.ning.com/profiles/blogs/sitios-de-confianza-para-comprar-romento-sin-receta-ahora http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/site-fiable-acheter-erotil-130mg-o-acheter-du-sildenafil-citrate http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/achat-de-norgestimate-ethinylestradiol-en-ligne-baisse-prix http://korsika.ning.com/profiles/blogs/comprar-sildara-sildenafil-citrate-gen-rico-sem-receita-medica http://recampus.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-sumatriptan-de-forma-segura-m-xico http://flutes.ning.com/profiles/blogs/order-afilta-10mg-without-rx-afilta-safe-buy-usa http://share.nm-pro.in/blogs/post/103614#sthash.cPwACOn8.d5j0GdCJ.dpbs http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-diocid-d-sin-receta-en-internet-nicaragua http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/buy-sotalol-40mg-sotalol-money-orders-accepted http://whazzup-u.com/profiles/blogs/purchase-low-price-viripotens-150-mg-online-purchase-viripotens http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/viagra-como-posso-comprar-gen-rico-e-quanto-custa-via-internet http://javamex.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-h-for-com-desconto-via-internet-portugal

Uvihe98

(Ijiwo10, 2018.12.06 14:54)

http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=18881&qa_1=tadalafil-gen%C3%A9rico-tadalafil-farmacias
http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/site-serieux-pour-acheter-losartan-hydrochlorothiazide-vente
http://property.ning.com/profiles/blogs/achat-sildaristo-sildenafil-citrate-130mg-le-sildenafil-citrate
http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-trazodona-100mg-barato
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/heragra-buy-without-prescription-where-to-order-sildenafil
https://madbuddy.club/blogs/post/13210
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/discount-sildenafila-25-mg-buy-online-where-can-i-buy-sildenafil
https://lepchat.com/blogs/post/26341
http://dmoney.ru/36620/ciafil-donde-comprar-barato-espa%C3%B1a-ciafil-venta-farmacias
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/vogira-200-mg-comprar-sin-receta-ahora-us
http://opencu.com/profiles/blogs/silda-130mg-order-generic-silda-from-canada-secure-site
http://dmoney.ru/38200/verventi-sildenafil-citrate-comprar-r%C3%A1pido-principat-dandorra
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/low-price-skelaxin-400-mg-buy-online-no-rx-skelaxin-online
http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/comprar-sollevare-gen-rico-urgente-no-brasil
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-virineo-100mg-mais-barato-on-line

Uyunu30

(Beyot73, 2018.12.04 02:50)

https://manberpigg.tumblr.com
https://alberthxy.tumblr.com
https://7h01.tumblr.com
https://mamalyl.tumblr.com
https://entorpecida1.tumblr.com
https://norisool.tumblr.com
https://lavignez-flexing.tumblr.com
https://2310-3110.tumblr.com
https://demonicsinners6.tumblr.com
https://s-w-a-v-e-y.tumblr.com
https://marina-diamandis-moved.tumblr.com
https://yuki-w-chan.tumblr.com
https://hold-on-to-memories.tumblr.com
https://blanc-perfumes.tumblr.com
https://ninaskrilova.tumblr.com
https://mylittlegirlsuicide.tumblr.com
https://tiodollynh0.tumblr.com

Oraji11

(Kager90, 2018.12.03 10:15)

https://ultimate-dr-puns.tumblr.com https://dylenalover.tumblr.com https://ezquadros.tumblr.com https://demonicsinners6.tumblr.com https://saharamist.tumblr.com https://thickgoku.tumblr.com https://banjeeho.tumblr.com https://g0ldlace.tumblr.com https://teenag3cannibal-blog-blog.tumblr.com https://shinobi-legends.tumblr.com https://nightcore765.tumblr.com https://ic69.tumblr.com https://fuckthemajortomyeah.tumblr.com https://jay-nicay8d.tumblr.com https://collaredqueen.tumblr.com https://missemmalights.tumblr.com

Uveyi35

(Bupox93, 2018.11.28 14:13)

https://letters-and-fire.tumblr.com https://ronnierockin.tumblr.com https://tiodollynh0.tumblr.com https://mamalyl.tumblr.com https://hold-on-to-memories.tumblr.com https://meanslappy.tumblr.com https://mygentlequeen.tumblr.com https://oxyt0cln.tumblr.com https://demonicsinners6.tumblr.com https://daydreamergirlworld.tumblr.com https://order-amantadine-100mg.tumblr.com https://strangekoi.tumblr.com https://sentimentos-toscos.tumblr.com https://saudihyper.tumblr.com

Проститутки

(aBibyjab, 2018.10.21 18:37)

<a href=https://top.girls-nsk.ru>Проститутки Новосибирска</a>
<a href=https://www.girls-nsk.ru/individuals/1000-rubley/>проститутки Новосибирска</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru>Проститутки в Краснодаре</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/>Индивидуалки в Краснодаре</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/massage-salons/>Массажные салоны в Краснодаре</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/vyezd/>Выезд проституток в Краснодаре</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/1000-rubley/>проститутки Краснодара</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/znakomstva/>Интимные знакомства Краснодара</a>
<a href=http://prostitutki-irkutska.ru>Проститутки Иркутск</a>
<a href=http://prostitutki-irkutska.ru/individuals/1000-rubley/>проститутки Иркутска</a>
<a href=http://prostitutki-perm.ru>Проститутки Пермь</a>
<a href=http://prostitutki-perm.ru/individuals/1000-rubley/>проститутки Перьми</a>
<a href=http://www.girls-kzn.mobi>Досуг Казань</a>
<a href=http://fei.girls-kzn.mobi/individuals/>Индивидуалки Казани</a>
<a href=http://girls-kzn.mobi/znakomstva/>Секс знакомства Казани</a>
<a href=https://fei.girls-kzn.mobi/individuals/1000-rubley/>проститутки Казани</a>
<a href=http://penza-dosug.ru>Шлюхи Пензы</a>
<a href=http://penza-dosug.ru/individuals/1000-rubley/>проститутки Пенза</a>
<a href=http://girls-ufa.ru>Проститутки Уфа</a>
<a href=http://girls-ufa.ru/individuals/1000-rubley/>проститутки Уфы</a>
<a href=http://girls-msk.ru>Шлюхи Москва</a>
<a href=http://girls-msk.ru/individuals/1000-rubley/>проститутки Москва</a>
<a href=http://dosugspb24.ru>Шлюхи Питера</a>
<a href=http://dosugspb24.ru/individuals/1000-rubley/>проститутки Питер</a>
<a href=http://fei.girls-nsk.mobi>проститутки Новосибирска</a>
<a href=http://fei.girls-nsk.mobi/individuals/1000-rubley/>проститутки Новосибирска</a>
<a href=https://ero.girls-nsk.me>проститутки Новосибирска</a>
<a href=https://www.girls-nsk.me/individuals/1000-rubley/>проститутки Новосибирска</a>

скачать fifa 15 mediaget

(garneupa, 2018.03.27 13:57)

Вы допускаете ошибку. Могу это доказать. Пишите мне в PM.

---
ДА СУПЕР!!!!!!!!!!!! скачать файлы для fifa 15, скачать fifa 15 рпл или <a href=http://15fifa.ru/skachat-kljuchi-fifa-15/33-skachat-fifa-15-crack-kryak-tabletka-klyuch-besplatno.html>скачать взломанную фифа 15 на пк</a> fifa 15 рабочая скачать