Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Név: Kate Winslet
Születési idő:

1975. október 5.

Születési hely:

Reading Berkshire

 

   

Kate Winslet 1975. október 5-én született az angliai Readingben. Igazi színészcsaládból származik, hiszen édesapja (Roger) és két lánytestvére (Anna és Beth) mindannyian színpadi színészek, nagyszülei pedig a családi ház hátsó kertjében egy színházát rendeztek be. 11 évesen állt először színpadra a maidenheadi színiiskolában, ahol öt éven keresztül tanult. Első filmes szerepét a Shrinks című drámában játszotta, a brit televízióban 1988-ban. Ezt követően sorozatokban kapott szerepeket, játszott többek között a Casualty-ban (1989), a Dark Season-ben (1991) és a Get Back-ben (1992). A televíziós szerepek mellett számos színpadi darabban is játszott, mint például - a nálunk könyv alakban nagy sikert aratott - Adrian Mole-ban, Pandora szerepében és Wendy-ként a Péter Pánban. Az első mozifilmje a Mennyei teremtmények volt 1994-ben, amellyel valósággal berobbant a filmes világba. A cseppet sem könnyű szerepében előadott megrázó erejű alakítása három díjat és széles körű nemzetközi elismerést hozott az akkor 19 éves Kate számára. Egy kisebb kisiklás után (A Kid In King Arthur's Court - ahol többek között magyar színészekkel is játszott) következett eddigi legnagyobb sikere, az Értelem és érzelem / Sense And Sensibility Emma Thompsonnal és Hugh Granttal, amely Oscar és Golden Globe jelöléseket jelentett a számára a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Az 1996-os esztendőben két szépirodalmi mű feldolgozásában kapott szerepet. Felejthetetlen alakítást nyújtott a Lidércfény című Thomas Hardy regény megfilmesítésében és Ophelia-t játszhatta Kenneth Branagh-al a Hamletben. Az újságok sem fukarkodnak a dicséretekkel, ha Kate Winsletről van szó. A Vanity Fair az egyik legígéretesebb tehetségként emlegeti, a People magazin pedig a világ 50 legszebb hölgye közé sorolta.Legnagyobb alakítása a Titanic című romantikus-katasztrófafilmben volt

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.